Press "Enter" to skip to content

Rólunk

A VIRSU hálózat eredetileg finn és észt egyetemi oktatók kooperációjaként jött létre, alapjául az az együttműködés szolgált, amely már évtizedek óta létezik azok között, akik a finn egyetemeken az észt nyelv vagy az észt egyetemeken a finn nyelv oktatásával foglalkoznak. A VIRSU szó szintén a két nyelv finn elnevezésének a rövidítése (VIRo ‘észt’, SUomi ‘finn’), azon kívül a virsu szó finnül egy nyírfakéregből készített bocskort is jelent, amely a hagyományos finn népi kultúrának egyik szimboluma.

A VIRSU projekt keretében 1997. év óta évente szerveznek szimpóziumokat, konferenciákat és műhelyeket, eddig négy cikkgyűjtemény és számos cikk jelent meg a VIRSU-kooperáció eredményeként.

Az utóbbi években egyre növekedett a finnugor nyelvek iránti érdeklődés, egyre több helyen tanítják idegen nyelvként – főleg a három “nagy” finnugor nemzetállam nyelvét, de mivel egyre fontosabb szerepet fognak kapni a kisebbségek nyelvi emberjogai, a kisebbségi nyelvek tervezése stb., várható, hogy a finnugor kisebbségek nyelveinek a tanítására is egyre több figyelmet fognak fordítani. A harmadik VIRSU-konferencián Joensuuban (19.-20.1.2007) az a döntés született, hogy a többi finnugor nyelvek tanításával és elsajátításával foglalkozó kutatókat is szívesen fogadnak a VIRSU-hálózatba. Konkrét együttműködési, kapcsolatteremtési javaslatokat örömmel fogadunk.

A VIRSU hálózat koordinátorai: